Információ

"…de az azért kicsit zavarta, hogy nemcsak azt nem tudja, honnan származik a nemzetsége,
de még hetedíziglen sem tudja visszavezetni a családfáját, ami kötelező lett volna..."

"- Téged nem tanítottak meg a hét ősöd nevére? - kérdezte a fiú.
- Nem. Mire jó az? Látod, nem tudom, de ettől nincs semmi bajom. Vidáman élek.
- Nagypapa azt mondja, ha az emberek elfelejtik őseiket, akkor elromlanak.
- Kik romlanak el? Az emberek?
- Igen.
- És miért?
- Nagypapa azt mondja, hogy akkor senki sem szégyell rosszat csinálni, mert a gyerekei és a gyerekeknek a gyerekei úgysem emlékeznek rá. És senki sem csinál jót sem, hiszen mindegy, úgysem tudják meg az utódai."
(Ajtmatov)

Egyszerűsített családfa

Dr. Aracsi Józsefné Kovács Irén (Ircsi), magyar, bukovinai székely vagyok, és éppen csak hetedíziglen tudom visszavezetni a családfámat, amit a menüben is megtalálsz. Egyszerűbb lett volna, ha szüleim és az őseim egyhelyben maradnak, jobban követhető lett volna akár több évszázadra visszamenőleg is felkutatni a családfát. (A családfát fiam, Aracsi Szabolcs, a Madéfalvi Veszedelemig visszamenőleg kutatta fel . Két ősömről tudjuk hogy honnan menekültek a Madéfalvi veszedelem idején Moldvába. Az egyik Csíkszépvizen, a másik Csíkcsicsón született.) Alábbiakban a szüleim és őseim történetén keresztül szeretnék bemutatkozni.

Amikor 1764-ben Mária Terézia újraszervezte a határőrséget Székelyföldön az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott: osztrák katonák lemészároltak több száz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába és részben a csángók között telepedett le.
Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát az osztrák-porosz háborúban kitűnt Hadik András tábornok (Berlin megsarcolója) összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység. Az alapított falvak: Istensegíts, Fogadjisten (1776), Fogadjisten (1776,) Hadikfalva, Józseffalva, (1785), Andrásfalva (1786)

Az én őseim hadikfalviak. A szüleimet a II. Világháborúban telepítették át a többi bukovinai székellyel együtt Magyarországra. Először Bácskába, 3 év után Fejér megyébe, Baranyába, Tolnába. A bátyám Bácskában Hadikújfaluban született, Nővérem Fejér megyében Alsószentivánon, én már Baranyában, Palotabozsokon 1954-ben.

Kislány koromban a bukovinai székelyek történetén nőttem fel. Este a fonóban, vagy ha összegyűltek egy-egy háznál, a gyerekek a felnőttek beszélgetéseit, emlékezéseit hallgatták. A vérünkbe ívódott a történet annyira, hogy mi gyerekek, amikor felnőttünk, vágyódtunk haza Bukovinába. Sajnos későn nyílt lehetőségünk elutazni, de 2004-ben a férjemmel, aki nem székely származású, és még kétbusznyi emberrel együtt elindultunk a szüleink szülőföldje felé. Leírhatatlan élményben volt részünk, legalábbis nekem. Erdélyben voltunk már korábban is, de Bukovinában még nem. Az utat végig sírtam, a férjem is többször meghatódott, mert a buszban voltak, akik ott születtek, és akkor jártak először a szülőföldjükön. Régi énekeket énekeltek, meséltek. Majd mindenki hozott magával térképet, hogy a szülei háza melyik utcában volt. Én is megtaláltam a szüleim, nagyszüleim házát, sőt a kis kápolna is állt, amit még dédapám építtetett. Elképzeltem szüleimet amint kisgyerekként szaladnak a Szucsáva folyóhoz fürdeni, vagy felnőttként, ahogy a ruhát mosták a Szucsáva vizében.

A hazafelé vezető utunk is csodálatos volt. A Békás-szoroson keresztül, Székelyföldnek jöttünk haza. Székelyföldön is akkor voltam először. A szívem majd kiugrott a helyéről. Az őseim földjén jártam-. Ezt csak az érzi, akit magával ragadott a székelység büszkesége, becsületessége, és akarata. Én mindig büszke voltam arra, hogy székely vagyok, pedig kislány koromban nem volt nagy érdem itt Magyarországon. De volt egy magyar-történelem tanárom, aki azt mondta nekem, hogy büszke lehetek a származásomra, ízes beszédemre. És én büszke is voltam. Sajnos a beszédem az óta változott, a székely környezetből kikerülve. De a rokonokkal pár óra beszélgetés után tudok váltani székelyesre.

Férjemmel 1972-től élünk boldog házasságban, immár nyugdíjasokként. Két felnőtt fiam és két fiú unokám van. Nagyobb unokám távoli országban él, a kisebb unokámmal sokat vagyunk együtt. Mindkét unokámnak készítettem honlapot, a menüben megtalálod.

A férjem és én barátkozó típusúak vagyunk, ebből adódóan sok barátunk van. Mindketten szeretünk utazni, a barátokkal így sokfelé eljutottunk. A férjem hobbyja a kertészkedés, van egy kisebb szőlőnk, ahol tavasztól őszig nagyon szeretünk tevékenykedni, pücskörészni.

Két egyesületben - Székelyföld Szerelmesei Egyesület, Szigetvári Emberekért Egyesület - és két baráti társaságban - Szigetvár- Eppingen Baráti Társaság, Török- Magyar Baráti Társaságban - vállaltunk tevékeny szerepet, továbbá a Szigetvári Zeneszerető Emberek Egyesületének is tagjai vagyunk, ezáltal sok zenei rendezvényen is résztveszünk. Szeretjük a színházat, igaz egy évben 1-2 -szer jutunk csak el megnézni egy jó darabot.

Szeretünk a kis unokánkkal együtt lenni, ha tehetjük, elhozzuk magunkhoz. Szeretünk olvasni, rejtvényt fejteni, férjem szereti a sportműsorokat, és a természeti filmeket. Az utóbbiakat én is szeretem, szeretem az igényes, szép zenét, a szép verseket, ezen felül pedig szeretem a honlapjaimat és képeket szerkeszteni, a neten böngészni.

"Jó néha a sötétben a Holdat nézni,
hosszan egy távoli csillagot idézni.
Jó néha fázni, a semmin elmélázni,
tavaszi esőben olykor bőrig ázni.
Jó néha magamat csak úgy elnevetni,
sírni ha fáj, remegni ha félek...
olyan jó néha érezni, hogy élek..!"

Ebben a honlapban, albumban bemutatom az őseim életét képekben és leírásokban, hivatkozásokban, valamint családunkat, barátainkat, kirándulásainkat - utazásainkat és nyaralásainkat képekben.